Egyre több a halott a Facebookon


Annak ellenére, hogy a Facebook-ot elsősorban a fiataloknak találták ki, az első csatlakozók felett is eljár az idő. Évente átlagosan 200 000 tag hal meg és komoly gondot jelent, hogy a halottak nem tudják törölni saját oldalukat. Így előfordul, hogy olyanok oldalát olvassuk akik már nem élnek, extrémebb esetekben még üzenetet is küldhetünk nekik ha korábban nem tiltották le az üzenőfalra írás. A rokonok, ismerősök csak akkor tudnak módosításokat végezni, ha ismerik a belépési adatokat, azonban ez ritkán fordul elő.

Egy speciális űrlapon azonban lehet kérni az oldal emlékoldallá változtatását, ami után az oldalhoz csak az ismerősök férhetnek hozzá és hagyhatnak rajta búcsúüzeneteket. Új ismerősöket ezután nem lehet felvenni és a Facebook keresője nem adja ki találatként az oldalt. Az oldal végleges törlésére is van mód, ezt azonban csak közeli családtagok kérhetik és hivatalos irattal kell igazolni a halálhírt. Mivel ezek a lépések elég nehézkesek, ezért kevesen törődnek azzal, hogy elhunyt ismerősük tovább éli online életét. Ez pedig azt jelenti, hogy rövid időn belül több millió halott  lesz a Facebook-on.

Más oldalaknál egyszerűbb a helyzet, mert egy hosszabb inaktivitás után automatikusan törlik a felhasználót. A Twitter  6 hónap, a Gmail 9 hónap, az AOL pedig 30 nap után megszünteti azokat az  accountokat, amikre nem jelentkezett be a tulajdonosa.

Népszerű bejegyzések